HA MÁR HALLÓKÉSZÜLÉKET KELL VISELNEM, ÖRÜLÖK, HOGY LEGALÁBB INTELLIGENS

Ed nagyon szereti a természetet, és értékeli, hogy a WIDEX EVOKE hallókészüléket saját maga is könnyedén irányíthatja. Ugyanakkor ez az intelligens eszköz szükség szerint automatikusan is módosít a beállításokon - függetlenül attól, hogy épp a természetben vagy a városban van-e. Hallgassa meg Ed véleményét:

Soha nem gondoltam, hogy szülségem lehet hallókészülékre. Mármint az azoknak kell, akik nem vigyáznak a hallásukra, nem?
Ezek szerint nem, hiszen mindig nagyon ügyeltem arra, hogy a hangerő ne legyen túl magas, és a rock koncertektől is kiráz a hideg. Már fiatalon is így volt.

Mindig is inkább a természet pártján álltam, mint a technológiáén. Így ha már hallókészüléket kell viselnem, örülök, hogy legalább ez intelligens.

Ami engem illet, az EVOKE rendkívül lenyűgöző. Nem is fémes a hangzása, mint ahogyan azt a hallókészülékekről gondoltam. Természetes a hangzása.


Ez számomra nagyon fontos, mert szeretek a természetben lenni. Amikor van lehetőségem egy pár napra elszökni, azonnal indulok.

Mivel hozzá vagyok szokva, hogy én irányítok, fontos, hogy azt is tudjam szabályozni, hogyan hallok. Csak ne legyen túl macerás a használata, és ennek nem az.

Szeretem, hogy különböző lehetőséget ad, ha arra kérem, én pedig azt választom, amelyik a legjobban hangzik. És ha épp egyáltalán nincs kedvem foglalkozni vele, az a sok beépített dolog még akkor is lépést tart az igényeimmel.

Plusz, azonnal reagál, akkor is ha a természetben vagyok. Ez klassz. Néha el is felejtem, hogy éppen viselem.
NÉV: Ed A.

ÉLETKOR: 54

FOGLALKOZÁS: Kőműves mester

HALLÓKÉSZÜLÉKET HASZNÁL: 5 éve

HOGYAN FEDEZTE FEL, HOGY HALLÓKÉSZÜLÉKRE VAN SZÜKSÉGE: Nem hallottam a szelet annak ellenére, hogy éreztem

WIDEX EVOKE SZÍNE: Ezüstszürke

KEDVENC BELTÉRI HANG: Fa ropogása a kandallóban

KEDVENC KÜLTÉRI HANG: A falevelek ropogása a lábam alatt ősszel

ED TANÁCSA

Ne higgye, hogy attól, hogy vigyáz a hallására, nem lehet halláscsökkenése.
Ne féljen az EVOKE irányításától, akkor sem, ha Ön nem kifejezetten a technológia barátja.
Soha ne becsülje alá, milyen fontos néha a csöndet hallani!

5 JEL, HOGY HALLÓKÉSZÜLÉKRE VAN SZÜKSÉGE

  • TV fokozott hangereje
  • Félreértések
  • Furcsa válaszok a feltett kérdésre

  • Hallja, de nem érti az elhangzottakat
  • Nehézséget okoz a magas frekvenciás hangok meghallása, mint pl. a mikrohullámú sütő csengése, vagy a madarak csiripelése
Úgy gondolja, halláscsökkenése van?

TERMÉSZETES A HANGZÁSA

Anna unokája egyetlen szaváról sem szeretne lemaradni. Sem bármilyen, számára fontos dologról. Ezért visel EVOKE hallókészüléket.
A mozgalmas nappalokat mozgalmas éjszakák váltják Carlnál, aki szereti a finom ételeket, és a nagyszerű zenéket. Több hallókészülék kipróbálása után végre boldog. Tudjon meg többet!
Egy igazán okos hallókészülékes applikáció biztosítja az irányítást
A történetben szereplő személyek pusztán kitalált alakok, a fenti történetek mindegyike kizárólag a WIDEX EVOKE marketing céljára szolgál, és semmilyen körülmények között nem tekinthető beszámolónak.

Vegye fel velünk a kapcsolatot

Kérdése vagy véleménye van? Kérjük, ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot. Vegye fel velünk a kapcsolatot

Válasszon országot/régiót

WSAudiology-H Kft.

1196 Budapest

Petőfi utca 75

Tel: +(36) 1/348 - 0550


info@widex.hu