A halláscsökkenés – ha egyszer kialakult - visszafordíthatatlan állapot. Ezért jó, ha megbarátkozunk a hallásvédelemmel.
Egy hangos építkezési terület mellett elhaladva észrevehetjük, hogy a munkások egyéni védőeszközt viselnek hallásuk megóvása és a fülzúgás megelőzése érdekében.
A halláscsökkenés kialakulásának két leggyakrabban előforduló oka: az előrehaladott életkor és a zaj.
Annak az esélye, hogy hamarosan meglelik az örök fiatalság forrását, továbbra is elég csekély, így az öregedéssel szemben nem sokat tehetünk (ha azonban időskori nagyothallást tapasztalunk, jó ötlet lehet felkeresni egy hallásgondozó szakembert, aki segíthet a hallásjavításban).
Viszont a zajjal szemben nagyon is sokat tehetünk hallásunk megóvása érdekében.
A zaj befolyásolja hallásunkat – de hol a határ?
Nap mint nap ki vagyunk téve olyan hanghatásoknak, melyek zajnak minősülnek – még akkor is, ha észre sem vesszük. Az iskolában, a munkahelyünkön, a közlekedés során, fűnyírás közben, vagy ha a szomszéd kutyája ugat – ezek mind zajforrások lehetnek, attól függően, hogy milyen hangosak, ezt azonban nem is olyan könnyű megbecsülni.
Egy átlagos beszélgetés hangereje 60 dB körül van. Egy repülőgép felszállásakor akár 140 dB-es zajt is kelthet.
Az a legártalmasabb, amikor a zaj túl hangos vagy hosszú ideig hallható, illetve sűrűn ismétlődik.
Számos országban rendeleteket hoztak, melyekben meghatározták azokat a zajszinteket, amelyeknek való kitettség még nem károsítja a munkavállalók hallását. Ez a szint általában nem haladhatja meg a 85 dB-t.
Ha nem is dolgozunk zajos munkahelyen, akkor is figyelnünk kell azokra a helyzetekre, amelyek a halláskárosodás veszélyét rejthetik magukban. Ilyenek például a koncertek, a tűzijáték, a repülőgépen történő utazás, illetve a fülhallgatón keresztüli túl hangos zenehallgatás.
Hogyan hat hallásunkra a túl hangos zaj?
Hallószervünk érzékelősejtjeivel felfogja, átalakítja és továbbítja a hangokat az agyunknak. Ha ezeket az érzékelősejteket túl hangos zajhatásnak tesszük ki, károsodhatnak, sőt, el is pusztulhatnak, és sajnos, már nem kelthetők újra életre, ez pedig tartós halláskárosodáshoz vezethet.
TUDTA ÖN?
Már egy szinte észrevehetetlen hangerő emelkedés is óriási hatással lehet a hallásunkra. Egy háromdecibeles erősödés megduplázhatja a halláskárosodás kialakulásának esélyét.
Hogyan óvhatjuk meg hallásunkat?
Sokszor nem tudunk előre felkészülni – a közlekedés vagy az építkezés zaja meglephet minket.
Máskor azonban előre tudhatjuk, ha zajos környezetbe készülünk. Ilyen helyzet például, amikor koncertre vagy tűzijátékra megyünk, vagy ha lenyírjuk a füvet. Ezekben az esetekben használjunk egyéni védőeszközt.
Különböző hallásvédő eszközök léteznek, de legtöbbször már egy egyszerű füldugó használatával is kivédhetjük a káros zajhatást. Ha érzékenyek vagyunk a füldugóra, alkalmazhatunk fülvédőt vagy fültokot. Igaz, hogy ezek nagyobbak és feltűnőbbek, viszont sokkal kényelmesebbek.
Amennyiben lehetséges, válasszunk a repülőgépen vagy a koncerten olyan ülőhelyet, ami távol esik a hangforrástól.